Sztrájkot tartanak csütörtökön az igazságügyi orvosszakértők
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak holnap az igazságügyi orvosszakértők és az országos igazságügyi orvostani intézetek alkalmazottai – jelentette be ma az Igazságügyi Orvostani Társaság.
A 10-től 12 óráig tartó tiltakozó akció során a igazságügyi orvostani intézmétek személyzete megszakítja a munkát, és csak a sürgős igazságügyi orvosi eseteket látják el.
A társaság közleménye szerint a döntéshozók következetesen figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az igazságügyi orvosi szakvélemény nélkülözhetetlen az igazságszolgáltatás működéséhez. Emlékeztetettek arra, hogy orvosszakértői szakvélemény nélkül a büntetőeljárások elakadnak, a tárgyalásokat elhalasztják, és az állampolgárok – a sértettek és vádlottak egyaránt – jogai súlyosan sérülnek.
Az ágazat krónikus alulfinanszírozottsága miatt a teljes igazságügyi rendszer működése veszélybe kerül – figyelmeztettek a közleményben. A szervezet felszólította a parlamentet, a kormányt és az egészségügyi minisztériumot, hogy azonnal igazítsák ki a sürgősségi kormányrendelet és a bértörvény tervezetének diszkriminatív előírásait, és indítsanak valódi párbeszédet az érintettekkel.



