Közeleg a sepsiszentgyörgyi közszállítás bővítése
Közeleg a sepsiszentgyörgyi közszállítás bővítése és a kistérségi járatok indítása. A fejlesztési és közigazgatási minisztérium jóváhagyta a Multitrans számára az alkalmazási korlátozás feloldását, így elindítják a személyzet bővítését, új munkahelyek létesülnek: 12 buszsofőrt és 6 jegyellenőrt alkalmaznak, számolt be híradónknak Dénes Sándor.
Az igazgató szerint az alkalmazási korlátozások feloldása érdekében Miklós Zoltán képviselő és Cseke Attila fejlesztési miniszter járt közbe a kormánynál. Eközben érkeznek az új elektromos buszok. 12 új elektromos busszal bővül a járműpark amelyeket Sepsiszentgyörgy és Árkos közösen pályázott. Sepsiszentgyörgyön – a meglévő járatok mellett -, a József Attila, a Cigaretta és a Nicolae Iorga utcák irányába, és sűrítik a járatokat az Oltmező utcai bevásárlóövezethez és a Sepsi Arénahoz.
A közeljövőben elindulhatnak az első kistérségi járatok is Árkosra, a Sepsi Metropoliszövezet keretében. Ezt fokozatosan kiterjesztik a Sepsiszentgyörgy szomszédságában lévő 12 településre. Dénes Sándor szerint az elektromos buszok miatt nincsenek kitéve az üzemanyagárak emelkedésének ezért marad a jelenlegi, 2 lej 50 banis jegyár. Az autóbuszos közlekedés népszerűsítésére ösztönző intézkedéseket is bevezettek: áprilistól minden pénteken ingyenes a buszozás Sepsiszentgyörgyön, és egyszerűsítették a diákbérletek használatát is – a tanulók már nem kell havonta hosszabbítsák.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt



