Beszélgetés Ila Gáborral, a Marosvásárhelyi Rádió zenei műsorainak szerkesztőjével-vezetőjével

Budapestről, az Amerikai Egyesült Államok érintésével vezetett az utad Erdélybe. Mi állt a döntés hátterében?

Középiskola után választanom kellett a zenei pálya és az IT karrier között, akkor és ott ez utóbbi tűnt racionális döntésnek. Itt a kilencvenes évek elejéről beszélünk, ne felejtsük el, meglehetősen értékzavaros volt ez az időszak (is). A programozó diploma megszerzését követően további 15 évre volt szükségem ahhoz, hogy felismerjem: a rengeteg munkaórával kiküzdött pozíció és anyagiak, tehát a “rendszer” által definiált célok elérése nem teljesíti annak (eleve hamis) ígéreteit. Azaz nem voltam boldog. És ahhoz, hogy ki tudjak szakadni e “sikerorientált”, pénzközpontú világból, fizikailag is messze kellett kerüljek annak gravitációjától. Ugyanakkor számomra fontos volt, hogy kulturálisan identikus környezetbe meneküljek. Így kerültem 18 évvel ezelőtt “el” a Székelyföldre, és “vissza” a zene világába.

Hogy kerültél a Marosvásárhelyi Rádióhoz?

Az első itteni misszióm az akkor induló ErdélyFM zenei adatbázisának felépítése volt. Itt igyekeztem egy újszerű, a popipari sablonokat megkerülő, érzelmes és értelmes zenei világot összelegózni és megmutatni a hallgatóságnak, a visszajelzések alapján talán nem is teljesen sikertelenül. Ennél a rádiónál a fantasztikus csapatot (Székely Csabával, Tóth Árpival és még sorolhatnám a neveket) sajnos szétbomlasztotta a menedzsment és a politika(i akarat hiánya). Innen mentett át engem Borbély Melinda a Marosvásárhelyi Rádióhoz, mostanra nagyjából 15 éve.

A Marosvásárhelyi Rádió Hangtörténetek, Kísérő és Sztereótipp című műsorait szerkeszted és vezeted. Mi jellemző ezekre a műsorokra?

Mindhárom magas minőséget képviselő zenei műsor, a rádió szombat délutáni-esti műsorsávjában. 18 órától a Kísérő-ben könnyedebb, de okos, azaz akár a háttérben is hallgatható, de az odafigyelést is megháláló könnyűzenei produkciókból válogatunk. 20 órától a Hangtörténetek-ben Dr. Szabó Attila szenzációs komolyzenei albumait és mondandóját élvezhetjük, este tíztől éjfélig a Sztereótipp-ben pedig a legfrissebb jazz lemezeket ajánljuk hétről-hétre hallgatóink megtisztelő figyelmébe. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezen magazinjainkat nem tudnánk elkészíteni a Bioeel támogatása nélkül. Ugyanis azt, hogy az állam folyamatosan kivonul a kultúratámogatásból, csak a helyi vállalkozók erősödő felelősségvállalásával lehet ellensúlyozni.

Milyen tulajdonságok és képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből rátermett zenei szerkesztő legyen?

Szerintem mindössze két jó fül és egy jó szív kell hozzá, illetve rengeteg türelem. És persze egy megértő és támogató család. Na jó: tehát legalább öt dolog szükséges hozzá, és még ezek után sincs garancia arra, hogy rátermett leszel.

Mit jelent számodra a rádiós zenélés: munkát, hivatást, szenvedélyt, közösségszolgálatot?

Nem szeretek nagy szavakkal dobálózni, de elhivatottságot. Vagy profánabbul úgy is fogalmazhatnék, hogy ha én nem mutatnám meg a székelyföldi hallgatóságnak ezeket a kiváló alkotásokat, akkor azok nagy valószínűséggel nem jutnának el hozzájuk. De ha majd jelentkezik egy nálam fiatalabb próféta, szívesen átadom az “ügyet”. Bár szólok előre: a legtöbb szempontból nem ez a leghálásabb feladatkör. Szóval (ha már DJ-zünk) a KFT “Siker, pénz, csillogás” című száma helyett inkább a Blood, Sweat & Tears zenekarra kell gondolni, de megéri.

A rádión kívül milyen egyéb területeken kapcsolódsz a zenéhez?

A rádióban élem ki a “passzív”, közvetítői zenei személyiségemet, de emellett “aktív” életet is élek: színházi és egyéb zenés produkciókban zeneszerzőként tevékenykedek, és szerény képességű billentyűsként próbálom az Eztán Együttest erősíteni. Illetve nagy örömmel zenélek együtt bárkivel, aki hozzánk hasonlóan kitart a művészeti elvei és elvárásai mellett. Látni kell, hogy mostanra a könnyűzenei szcéna sokkal inkább üzleti tervekről szól, mint zenei tartalomról. Mi az Eztán-ban és egyéb projektjeinkben (például Bertóti Johannával vagy Demeter Pannival) ezzel az értékrenddel szemben határozzuk meg magunkat, nem naivságból, hanem hitből.

Magyarországiként egy nyárádmenti faluban telepedtél le és itt élsz családoddal együtt: feleségeddel Ila Ildikóval (aki szintén a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztő-műsorvezetője) és három gyerekeddel: Borával, Samuval és Sárával. Hogy érzed magad itt, mit jelent számodra az erdélyi táj és az erdélyi emberek?

Hogy egy, az udvarhelyi Forradalom.ma 3.0-ban megzenésített, fiatal slammer-től idézzek: “Én itt vagyok otthon”. Olyan talajba gyökereztem újra, ahol nagyon jól érzem magam; az ízek, a fények, a hangok, az emberek, az állatok, a tempó, a táj, és úgy általában minden, ami körülvesz: otthonos. Már nem tudnám máshol, máshogy elképzelni az életemet. Hogy egy jobbágytelki falustársamtól is idézzek: “oltott székely” lettem. És már az is maradok, ejsze.

A zenén és rádiózáson kívül van valami más hobbid, amivel szívesen foglalkozol szabadidődben?

Az az igazság, hogy a zenész / családapa / falusi életmódomba nem nagyon fér bele semmilyen hobbi, de nem is hiányzik. Ha van szabadidőm, akkor leülök a zongorához, vagy a régi szintijeimet bütykölöm, vagy épp olvasok – rajongok például a mai magyar írókért: Visky-ért, Vidáért, csak hogy a “mieinkkel” kezdjem. Most éppen Spirótól falom a Padmalyt.

Milyen üzenetet szeretnél átadni a műsoraid hallgatóinak és mostani olvasóinknak?

Érdekes, hogy míg egyre több időt és energiát fordítunk a testünk egészségére: edzőtermekbe járunk, gasztronómiai magazinokat bújunk, étrendkiegészítőkkel tömjük magunkat, stb.; egyre inkább renyheségre ítéljük a legfontosabb testrészünket: az agyunkat. Kontroll és korlátok nélkül fogyasztjuk az elménket romboló tartalmat, majd csodálkozunk, ha pszichológushoz kerülünk – vagy (rosszabb esetben) csak pislogunk a demenciától. Zenei szakemberként ezért azt tudom tanácsolni, hogy utasítsuk el a különböző, profitvezérelt csatornákból ránk tukmált szellemi rágógumit, és ha tehetjük kapcsoljuk ki, de legalább halkítsuk le ezeket az inger- és zajforrásokat. Próbáljunk csendet teremteni magunk körül és magunkban is, hogy ezzel teret adjunk gondolatainknak, belső párbeszédeinknek ugyanúgy, mint az ebből megszületni képes, valódi muzsikának. Mert meggyőződésem, hogy a szellemünket és lelkünket leghatásosabban a zene képes megerősíteni. Úgyhogy gyúrjunk erre!

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza