Bolojan szerint a PSD politikai lépéseket tehet akár az államelnököt illetően is
Nincs garancia arra, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem tesz politikai lépéseket akár az államelnököt illetően is – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő.
A Digi24-nek nyilatkozva a miniszterelnök elmondta: az elnök kockáztatja, hogy nem tudja megvalósítani a választási kampányában ígért terveit, ha nem alakul ki jó együttműködés a kormánnyal, ahogyan az eddig volt.
Az elmúlt időszak eseményeit tekintve senki sem garantálja, hogy a következő időszakban a PSD nem fog további politikai lépéseket tenni akár Románia elnökét illetően is – mondta Bolojan.
Megemlítette, hogy bár a PSD képviselőivel a koalíciós megbeszélések is mindig civilizált keretek között zajlódtak, azokat követően a nyilvánosság előtt, a médiában a PSD-s szószólok az egyezségeket mind felrúgták, mert mást kommunikáltak. Ilie Bolojan szerint a szociáldemokraták ‘előre megfontolt, felelőtlen’ akciót szerveztek politikai okokból, valamint a PSD vezetőségében lévő egyes személyek érdekei miatt.


