Erőszakba torkollt a politikai vita Sepsiszentgyörgyön
Erőszakba torkollt a politikai vita Sepsiszentgyörgyön: egy helyi férfi szerint a Sepsi OSK másodedzője bántalmazta, utóbbi szerint a részeg fiatalok kezdték a balhét. A futballklub elhatárolódott minden agresszív magatartástól, és várják a rendőrségi eljárás lezárását – írja a Maszol. Az eset kirobbanását egy anyaországi, ellenzéki politikai skandálás váltotta ki, de provokációról is beszélnek.
Béres Norbert Facebook-bejegyzése szerint a sérüléseiről készült fotókkal szemléltetett eset húsvét hétfőjén történt, amikor locsolkodás után, hazafelé tartva fizikai bántalmazás érte. „A látlelet elkészült, a rendőrségi feljelentést megtettem” – írta, hozzátéve: szerinte „azért verték véresre, mert mást gondol a világról.” A Sepsi OSK ma koradélután közleményt adott ki, amelyben elhatárolódtak minden agresszív magatartástól és megerősítették elkötelezettségüket a tisztelet, a fair play és a professzionális viselkedés mellett.
Antal Árpád polgármester közösségi oldalán azt írta: „Erőszaknak nincs helye a mi közösségünkben!” Hozzátette: „Vitázni lehet, de egymásnak esni nem! Ebben Sepsiszentgyörgyön eddig sem volt és ezután sem lesz engedmény!”
Csendes, békés villámcsődületet hirdetett holnap délután 5 órára Sepsiszentgyörgy főterére az Erdélyi Kossuth TISZA Sziget és a Szabad Székely Mozgalom.
A demonstrációval az erőszak minden formája ellen kívánnak fellépni, közvetlen válaszként arra a tegnap esti incidensre, amely során a Sepsi OSK sportigazgatója és edzői bántalmaztak három fiatalt a nyílt utcán.
A szervezők közös közleményükben hangsúlyozzák: ami történt, arra nincs mentség. Úgy vélik, az, hogy egy embert a véleménye miatt vertek meg az utcán, a legsötétebb időket idézi, amikor a párbeszéd helyett az elhallgattatás volt az eszköz. Különösen súlyos körülménynek nevezik, hogy az elkövetők a helyi sportélet meghatározó, közismert vezetői, akiktől elvárható lenne a közösségi példamutatás.
Az ügyben ma délutánra megszülettek az első hivatalos politikai állásfoglalások is: Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád, valamint a Magyar Ifjúsági Értekezlet is közleményben határolódott el az erőszaktól.


