Konszenzusra jutottak a koalíciós pártok vezetői
A koalíciós pártok vezetői megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt által kért szolidaritási csomag finanszírozására – jelentett be Ilie Bolojan miniszterelnök. Délután folytatódhat a 2026-os állami költségvetés tervezetének parlamenti vitája.
A kormányfő szerint abban állapodtak meg, hogy elhalasztják az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítéseinek kifizetését a következő évekre, és az így felszabaduló összegeket fordítják a szociális intézkedésekre.
Bolojan azt is elmondta: délután folytatják a költségvetés tervezetének vitáját a képviselőház és a szenátus költségvetési bizottságainak együttes ülésén, a tervek szerint este a plénum is megvitatja a jogszabályjavaslatot, a szavazást pedig holnap tartják.
Elégedetten nyilatkozott Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök a koalíciós pártok vezetőinek ma délelőtti üléséről, amelyen sikerült megtalálni a megoldást a PSD által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Az egyeztetést követő nyilatkozatában a politikus hangsúlyozta, a szociális csomag elfogadtatásából nem a PSD profitál, hanem a nyugdíjasoknak, a fogyatékossággal élő gyermekeknek és más rászorulóknak kedveznek az intézkedések. Grindeanu hozzátette azonban, elgondolkodtató számukra, hogy javaslataikat minden alkalommal hosszúra nyúló, feszült viták után fogadják el a koalícióban. Emlékeztetett, hogy ez a forgatókönyv érvényesült korábban a gazdaságélénkítő intézkedések kapcsán is, amelyeket tavaly szeptemberben terjesztettek elő, de csak hat hónappal később fogadták el.

A PSD elnöke ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy az energiaügyi, illetve a mezőgazdasági miniszter üzemanyagárakkal kapcsolatos javaslatait is el fogja fogadni a koalíció. Kérdésre válaszolva a szociáldemokrata pártelnök arról is beszámolt, hogy a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat, a háborús veteránokat és más csoportokat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) fizetése alól mentesítő költségvetés-módosító javaslatukat visszavonják. Emlékeztetett, hogy erről korábban a parlament elé terjesztettek egy törvénytervezetet, amelyet a szenátus már elfogadott, és rövidesen a képviselőház is megvitatja.
A kormánykoalíció vezetőinek mai ülésén született megállapodás a kiszolgáltott helyzetű személyek számára jelent győzelmet – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnökét a Sorin Grindeanu képviselőházi elnök irodájában tartott egyeztetés után arról kérdezték, hogy a döntés a Szociáldemokrata Párt (PSD) győzelmének tekinthető-e. Nem, ez a kiszolgáltatott helyzetűek győzelme – válaszolta Kelemen. Arra a kérdésre, hogy milyen reakcióra számít a bírák és ügyészek részéről, Kelemen így válaszolt: Nem tudom, nem értek ehhez. Elfogadtam ezt a javaslatot, de nem kívánok állást foglalni.
Robert Sighiartău liberális képviselő nem érti, miért volt szükség ‘erre az egész cirkuszra’ a Szociáldemokrata Párt (PSD) szociális csomagja körül, ha a megoldás végig a szociáldemokraták kezében volt.
A politikus a Facebook-oldalán arra reagált, hogy a reggeli órákban született koalíciós megállapodás szerint elhalasztják az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítéseinek kifizetését a következő évekre, és az így felszabaduló összegeket fordítják a szociális intézkedésekre.
Sighiartău szerint a PSD tulajdonképpen beleegyezett abba, hogy csökkentsék a szociáldemokrata vezetésű igazságügyi minisztérium költségvetését, és a felszabadított összeget a szintén PSD által irányított munkaügyi minisztériumhoz csoportosítsák át szociális juttatásokra.
Így felmerül a kérdés: miért volt szükség erre az egész zűrzavarra (…), ha a megoldás valójában végig a térfelükön volt? Az igazság egyszerű: (…) politikai számításokból – írta bejegyzésében Sighiartău.
A liberális képviselő szerint Románia nem engedhet meg magának ilyen ‘kísérleteket’, hiszen drágán vesz fel hiteleket, jelentős kamatokat fizet, és minden késlekedés pénzveszteséget és elszalasztott lehetőségeket jelent. Hozzátette, hogy gyors, felvállalt és már kezdettől helyes döntésekre van szükség, nem pedig mesterségesen gerjesztett válságokra, amelyeket előre kiszámítható ‘kompromisszumok’ követnek.



