Beszélgetés Szuszámi Zsuzsával, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével, műsorvezetőjével

A Kolozsvári Rádiótól vezetett az utad a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Mi állt a döntés, a váltás hátterében?
Magánéleti változások. Egyébként nem volt váltás, hisz szinte ugyanazt csinálom itt is, mint a Kolozsvári Rádiónál, csak más környezetben, amely eleinte ugyan új volt, de most már otthonoson mozgok Marosvásárhelyen is.

Mikor és milyen indíttatásból határoztad el, hogy rádiós szerkesztő, műsorvezető leszel?

Ez nem elhatározás kérdése volt, és hát a szerkesztő-státusig még hosszú volt az út… Szerintem az ilyen dolgokat az élet dobja. Valóban, már a középiskolában újságíró szerettem volna lenni, de hát ez 1990 előtt nem lett volna lehetséges. A rendszerváltás pont jól jött nekünk, sokunknak, akik kicsit más pályát szerettünk volna, mint ami adott volt a régi rendszerben. Elindult az újságíróképzés Kolozsváron, felvételiztem, bejutottam, végeztem az egyetemet, azután még egyet, a művészettörténet szakot. És valahogy adódott, hogy a Kolozsvári Rádió bedolgozókat keresett az ifjúsági műsorba. Így kezdődött. Azután riporter lettem, rovataim lettek, évekig csak külső munkatársként dolgozhattam, mert nagyon nehezen teremnek a munkakönyves állások az állami médiában. Azután, jó pár év elteltével, sikerült bekerülnöm, szerkesztői állásba. Persze egyetemistaként mindent kipróbáltam, a tévézést is, az újságírást is, de rájöttem, a rádió az, ami nekem való.

Mi vonzott a Rádióhoz? Mit szeretsz leginkább ebben a hivatásban, küldetésben?

Ez valóban hivatás, küldetés. Mert ezt csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. És így is érdemes. Mert emberekhez szólunk, emberekkel beszélgetünk, és ha nincs benne a lelkünk, akkor nem vagyunk hitelesek. A rádiónak nagyon sok előnye van, azon kívül, hogy gyors, és azon nyomban lereagálja az eseményeket. Ez, ha tájékoztató műfajban mozgunk, akkor hihetetlenül izgalmas. Első lehetsz, akár, aki bemond valamit, ha pedig egyéb műsoraid vannak, akkor mindegyiknek megvan a sajátossága. Én kultúrában, művészetben mozgok főleg, ilyen műsort szerkesztek. A művészetet a hanggal „láttatni” nagyon nehéz. Elmesélni az embereknek, hogy mit ábrázol egy festmény, egy szobor, miről szól egy színházi előadás, film, vagy egy könyv, hát ez mind kihívás. A hallgató hallja, amit mondunk neki, de mindezeket el is kell képzelnie, mert nem lebeg a szeme előtt a szóban forgó festmény. Úgy kell beszélnünk ezekről a dolgokról, hogy elküldjük a moziba, a színházba, a kiállításra, olvastassuk el vele azt a könyvet. És közben beszélgessünk az alkotókkal, a művészekkel, az írókkal, a rendezőkkel, a színészekkel. Ez a legélvezetesebb dolog. Beszélgetni valakivel arról, amit csinál, ami az élete. Ráhangolódni és megnyitni az embert. Végtelenül izgalmas.

Milyen műsorokat vezetsz jelenleg és mi jellemző rájuk?

Fentebb már szó volt róla, művészeti műsort, ennek Kontraszt a címe, és tájékoztató magazinműsort, az Átjárót és a Rádióújságot. Előbbi egy zenés, lazább hangvételű magazinműsor, utóbbi kicsit feszesebb és a tájékoztatásra szorítkozó műsor. Mindkettő a friss eseményekre koncentrál, arra, ami körülöttünk vagy a világban zajlik. Az Átjáró kreatívabb, közvetlenebb, élő beszélgetésekkel, játékkal.

Milyen tulajdonságok és képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy rátermett szerkesztő, műsorvezető legyen?

A rátermettség sok mindent foglal magába. Említettem már, ezt csak szívvel-lélekkel lehet csinálni. Azt mondják, a színész esetében a tehetség veleszületett adottság, nem tanulható. Valahogy így van a rádiózással is: kicsit ezzel kell születni. Persze, ezt azért tanulni is kell. Meg kell tanulni a műfajokat, azok sajátosságait, a rádiózás alapszabályait, követelményeit, kérdezni is tudni kell. De ha nincs meg bennünk a nyitottság az emberek és a világ iránt, akkor nem leszünk sem jó rádiósok, sem pedig jó újságírók. Ha nem vagyunk rugalmasak, ha nincs bennünk kellő alázat, akkor inkább ne is foglalkozzunk emberekkel és ne üljünk mikrofonhoz. Ja, és nem árt, ha szépen beszélünk és a hangunk is valamelyest kellemes… de ezeknek egy része akár fejleszthető is valamennyire.

Mikor vagy elégedett? Mi jelenti számodra az igazi élményt, elégtételt a munkádban?

Akkor vagyok elégedett, ha úgy érzem, ma talán jó műsort sikerült összehoznom. Ha úgy érzem, majdnem jó lett ez a beszélgetés. Nagyon kritikus vagyok magammal. Teljes mértékben még soha nem voltam elégedett. Akkor örvendek, ha a beszélgetőtársam, miután meghallgatta a rádióban a műsort, visszajelez, hogy ez jó volt, hogy megéreztem a lényegét annak, amit csinál, amit érez, amiről az a film, színházi produkció, könyv szól. Ha sikerül olyat kérdeznem, amin a művész is elgondolkodik, ha kihívás is van abban a beszélgetésben, ha igazi párbeszéd alakul ki. Nem szeretem az interjú megnevezést, noha ez a szakszó rá, én beszélgetni szeretek az emberekkel, érezzék, nem kérdéseket lövök feléjük, hanem tényleg kíváncsi vagyok rájuk. Egy rádiós beszélgetés kölcsönösségen alapul, adok-kapok viszony ez.

 A rádiózáson kívül van valami más hobbid, amivel szívesen foglalkozol szabadidődben?

A rádiózás hivatásom, nem nevezném hobbinak. Akár mennyire is szeretem, azért ki kell kapcsolni néha, és jól is esik olykor félretenni. Kell a feltöltődés és az eltávolodás. Különleges hobbim nincs. Mint mindenki más, szabadidőmben olvasok, filmet nézek, nagyokat sétálunk az erdőben a kutyámmal. Ezek végtelenül értékes órák, mert nagyon kevés időm marad igazán kikapcsolódni. Régebben fotóztam is, ma már keveset.

Ha nem rádiós szerkesztő, műsorvezető lennél, milyen más hivatást választanál?

A rádiózáson kívül van még egy hivatásom, művészettörténész is vagyok. Jelenleg tanítok is. Művészettörténetet és rádiózást. Ez is hivatás. Az ember óhatatlanul másképp látja a környezetét. Különösen hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt a két hivatást egymás mellé rendelte. Művészettörténészként másképp tudom tálalni a rádióban is a képzőművészeti eseményeket. Az életben egyébként minden összefügg. Csak erre rá kell érezni, meg kell látni, és rá kell hangolódni.

Milyen üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a műsoraidon keresztül? Hogyan fogalmaznád meg?

Igyekszem megerősíteni őket abban, hogy a művészet szabaddá tesz. Minden filmben, színházi előadásban, könyvben, a műalkotásokban, ott a szenvedély, az élet szépsége, saját szabadságunk lehetősége.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza