Kastélyból lovas központ: idén nyit a felújított oltszemi kastély
Végéhez közeledik a Mikó-kastély átfogó felújítása.
A több mint 18 millió lejes beruházás nyomán az épületben székelyföldi lovasmúzeum jön létre, a hozzá tartozó tízhektáros birtokon pedig Székelyföldi Lovas Központot alakítanak ki. Az Országos Helyreállítási Alapból finanszírozott munkálatokat augusztus végéig be kell fejezni. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerint jól haladnak a munkálatok: szakemberek a freskók restaurálását végzik, zajlik a meszelés, vakolás, a régi padlózat helyreállítása. Emellett korszerűsítik az épület fűtés- és villanyhálózatát, valamint folyamatban van a külső rendezés. Fodor István bodoki polgármester szerint a felújítás látványos szakaszába érkezett: a feltárt és restaurált falfestményeken olyan részletek is előkerültek, amelyet korábban még nem láttak.
Az oltszemi kastélyt 1827-ben építtette gróf Mikó Miklós, a belső falfestmények az 1840-es években készültek. Az épületet 2007-ben szolgáltatták vissza az örökösöknek, majd 2014-ben került Kovászna Megye Tanácsa és Bodok önkormányzata közös tulajdonába. A kutatások során közel negyven falképet tártak fel. Négyzetkilométerenként Háromszéken található a legtöbb kastély és kúria Romániában: összesen 165 ilyen épületet tartanak számon.



