Beszélgetés Gyéresi Júliával, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével-műsorvezetőjével

Mikor és hogyan kínálta fel az Élet a lehetőséget, és milyen meggondolás vezetett a Marosvásárhelyi Rádióhoz?


A romániai kommunista diktatúra utolsó évében, 1989-ben felvételiztem az egyetemre. Rendszerint három hallgató nyert felvételt a Színművészeti Intézet Szentgyörgyi István (1842-1931) színészről, rendezőről elnevezett színész szakára (SZISZI), de abban az évben egyetlenegy lány hely maradt, ugyanis 1988-ban egyszerre két fiút vettek fel, nem tudtak dönteni. Harminchárman felvételiztünk arra az egy helyre, számtalan próbának vetettek alá bennünket: tíz verset, prózát, monológokat kellett előadnunk egy szakmai bizottság előtt, rögtönöznünk kellett egy megadott témára, énekeltünk, táncoltunk, írásbeli vizsgát kellett tennünk magyar és román nyelv és irodalomból. Amikor ősszel elkezdtem az egyetemet, a magyar tagozat színész szakán összesen tíz hallgató volt. A negyed- és a harmadévről időközben egy-egy hallgató Magyarországon igyekezett karriert építeni. A ’89-es decemberi hatalomváltó puccs után még két lány csatlakozott a csapathoz, így 1993-ban végül öten végeztünk. Az egymásrautaltság jobban összeköti az embereket. Nagyon sokat olvastunk, beszélgettünk, és ami nagyon fontos: már elsőéves hallgatókként a színpadra kerültünk. Aztán 1990-től, amikor még hittünk az emberközpontú változásban, sokat turnéztunk, sok kulturális rendezvényen léptünk fel. És abban az évben választottak ki kettőnket, Hatházi Andrást és engem, hogy verseket mondjunk hétről hétre a Marosvásárhelyi Rádióban. Simon Gábor szerkesztő a Hét évszázad magyar versei című verseskötetek alapján készített irodalmi összeállításokat. Aztán Kinizsi Gyöngyivel és Jászberényi Emesével is együttműködtem éveken át. Azóta is külső munkatársa vagyok a rádiónak. Sokat olvasó, érdeklődő és beszélni szerető emberként nem volt kétely bennem: tudtam, hogy élethosszig tartó elfoglaltság lesz a rádiózás.

Jelenleg milyen műsorokat szerkesztesz és vezetsz? Mi jellemzi ezeket a műsorokat?

Szekrényi Katalinnal ketten szerkesztjük a napi rendszerességgel adásba kerülő Esti mesét. Sok mese bármikor hozzáférhető a Mesetár jóvoltából. Csütörtökönként pedig este tíztől éjfélig a PárBeszéd című műsorban élő adásban beszélgetek előre meghatározott témák mentén a meghívottaimmal az élet dolgairól. A beszélgetések a Marosvásárhelyi Rádió csatornáján, a Kikötőn, utólag is meghallgathatóak Spotify-on.

Mit jelent számodra a rádiózás: munkát, küldetést, szenvedélyt, elhivatottságot, közösségszolgálatot?


Minden, amit az életben teszek, arról szól, hogy tapasztaljak, tanuljak, fejlődjek, felfedezzek, megértsek, magamba beépítsek. Amiket felsoroltál, mindazt jelenti, és még annál is többet.

Milyen tulajdonságok, képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy rátermett szerkesztő-műsorvezető váljon?
Alapkövetelmény, hogy kötéses dallamíveket alkotva értelmes hangzású beszédet hozzon létre. Mert ha ez megvalósul, akkor nyilvánvalóvá válik a szellemi hátország, a mentális lexikon és a kifejezőkészség mennyisége és minősége is. Ahogyan Kurt Tucholsky német író, esszéista, újságíró fogalmaz: „Az ember, amikor beszél, meztelenebb, mint napfürdőzés közben.” Nem csak a beszéd informális tartalma számít, hanem a mód is, ahogyan a közléseket tesszük, ahogyan kérdezünk, ahogyan reagálunk. Már 2500 évvel ezelőtt is tudták ezt: A beszéd legfontosabb értéke az éthosz. Az ember szavaiban megmutatkozó jelleme. A nyilvánosság előtt megszólalók beszédében legyen jelen retorikai érzékenység, retorikai magatartás, retorikai helyzet, retorikai találkozás. Ha a négy elem jól működik, akkor a beszéd sokkal élvezetesebb lesz. Érvényesül: a feltalálás, ötlet, váratlanság; a vizualitás; a humor mint jó ellenpont; a szerkesztettség és a történetmondás.

Főállásban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem docenseként beszédtechnikát oktatsz színész és multimédia szakos hallgatóknak. Emellett elismert és népszerű szakemberként számos helyen előadásokat, képzéseket, tréningeket tartasz különböző foglalkozású és érdeklődésű embereknek, csoportoknak. Mit emelnél ki, miért rendkívül fontos a beszédtechnikai ismeretek elsajátítása és helyes alkalmazása?

Az önértékelésünk énünk központi egysége, amelyre tulajdonképpen mindent vonatkoztatunk, és ezt a minősítést minden alkalommal a kommunikáció révén kapjuk meg. Én abban igyekszem segíteni, hogy a négy alapfélelmet meghaladva (félelem az önmagukká válástól, félelem az odaadástól, félelem a kényszerűségtől, félelem a változástól) képesek legyenek az előadásaimon résztvevők a közlési viszonyok kialakítása során nemcsak gondolatokat, hanem érzelmeket is közvetíteni. Bátran, inhibíció mentesen. Mert a hanglejtésünkben a személyiségünk dallama mutatkozik meg. Beszédhangunk az emocionális egónk tükre. A figyelmet felkelteni könnyű, fenntartani nehezebb. A lelkesedés az agy tápoldata. Akinek a szavait nem hatja át a lelkesedés a választott téma iránt, az nem képes élményt nyújtani a hallgatóság számára. És ha mindezt közérthetően, könnyedén befogadhatóan teszi, akkor élvezet lesz hallgatni őt. A sok gondolkodási és feszültséglevezető hang, a vesszőhanglejtés didakticitása, a sok téves szótalálás, a monotonitás tönkreteszi a beszéd mozgássorozatát. Mert a beszédünk aktív izommunka. Magas szintű összerendezettséget követel meg. A professzionalizmus fegyelmezettséget, felkészültséget és sok gyakorlást igényel.

Hogyan lehet összeegyeztetni, összehangolni a két hivatást: a tanítást és a rádiózást? Mi szükséges hozzá? 


Nincs két hivatás. Én vagyok, aki szívesen osztom meg másokkal, amit tudok. Akár az egyetemen, akár a rádió kínálta nyilvános térben.

Van-e valami más hobbid, szenvedélyed, amivel szívesen foglalkozol szabadidődben?

Teljes életet élek: nagyon szeretek szeretni, beszélgetni, mesélni, olvasni, utazni, enni, inni, írni, játszani, úszni, sétálni, aludni, mindent, amit csak lehet, felfedezni, megélni. Ahogyan Jiddu Krishnamurti fogalmaz: „Legyetek szerelmesek az életbe.” Én az vagyok.

Milyen gondolatot, szemléletet, üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a műsoraidon keresztül? Hogyan fogalmaznád meg?


Azt, hogy érdemes élni, másokat nem bántani, akinek lehet, segíteni, és kimondani lehetőleg mindent őszintén, amit gondolunk és érzünk. Fontos, hogy képesek legyünk önmagunkat is elfogadni, szeretni. Ahogyan Buddha fogalmaz: „Ha szereted önmagadat, már van egy igaz barátod.” És minden emberhez az önmagadhoz való viszonyon keresztül vezet az út.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza