Élénk szakmai és társadalmi vitát indított el Ilie Bolojan miniszterelnök javaslata, amely szerint az állami finanszírozással végzett orvostanhallgatókat kötelezni kellene arra, hogy diplomájuk megszerzése után meghatározott ideig Romániában dolgozzanak.

A felvetés mögötti alapgondolat az, hogy az állam által finanszírozott képzés közpénzből történik, ezért jogos elvárás lehet, hogy a befektetés megtérüljön a hazai egészségügyi rendszerben. A kérdés azonban összetett: valóban az elvándorlás a fő probléma, vagy inkább a rendszer strukturális hiányosságai?

Vass Levente egészségügyi szakpolitikust, parlamenti képviselőt és Marton László diabetológus rezidens orvost, az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetségének elnökét kérdezte Hamar Mátyás Ruben.

A Marosvásárhelyi Rádiónak nyilatkozó szakemberek elismerik: az orvoselvándorlás valós jelenség, amely gazdasági és szakmai következményekkel is jár, ám nem kizárólag adminisztratív eszközökkel kezelhető. Szerintük a valódi kérdés az, hogy a rendszer képes-e: fenntartható finanszírozást biztosítani a járóbeteg-ellátásban, ösztönözni a vidéki praxisalapítást, csökkenteni az adminisztratív terheket, világos és kiszámítható karrierutat kínálni a fiatal szakorvosok számára.

Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, a hazai munkavállalás az orvosok számára racionális és vonzó döntéssé válna. A vita tehát nem pusztán arról szól, hogy „tartozik-e” a fiatal orvos az államnak, hanem arról, hogy az állam képes-e olyan egészségügyi rendszert működtetni, amelyben érdemes hosszú távon is pályát építeni.