Hivatalosan is megkezdődött a XXV. téli olimpia
Hivatalosan is megkezdődött a XXV. téli olimpia: péntek este a milánói San Siro Stadionban tartott megnyitó ünnepséggel fellobbant az olimpiai láng Milánóban és Cortina d’Ampezzóban.
A Harmónia című műsor Olaszország kulturális örökségét és kreativitását mutatta be, majd az ünnepség az ötkarika megjelenésével és a nemzetek bevonulásával folytatódott. A hagyományok szerint elsőként a görög csapat, utolsóként a házigazda olaszok léptek a küzdőtérre. A sportolók több helyszínen, köztük Cortinában, Livignóban és Predazzóban is felvonultak. A magyar küldöttség zászlóvivői Nógrádi Bence és Somodi Maja voltak.
A program visszatekintett a téli olimpiák több mint százéves történetére, majd beszédet mondott Giovanni Malagò, a szervezőbizottság elnöke és Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Sergio Mattarella olasz államfő hivatalosan is megnyitotta a játékokat.
A Marosvásárhelyi Rádió munkatársai, Kádár Zoltán és Szép Zoltán, az ottani eseményekről fognak tudosítani, a hallgatók híradóinkban, ezen túl pedig minden reggel és délután élőben követhetik bejelentkezéseiket.



