Burnout a középpontban – első alkalommal jelentkezett a PszichoKedd
A NOE Psihocenter elindította PszichoKedd című eseménysorozatát, amelynek célja, hogy havi rendszerességgel egy-egy aktuális társadalmi problémát járjanak körül több szakma képviselőinek bevonásával. Az alkalmak közérthető formában, nyitott és elfogadó légkörben, biztonságos térben teremtenek lehetőséget a párbeszédre, a kérdezésre és a közös gondolkodásra.
Az eseménysorozat első alkalmának központi témája a burnout, vagyis a munkahelyi kiégés volt. A résztvevők átfogó képet kaptak arról, hogyan és milyen folyamatokon keresztül alakul ki a kiégés, melyek a leggyakoribb kockázati tényezők, valamint milyen testi, lelki és viselkedésbeli figyelmeztető jelek utalhatnak arra, hogy valaki veszélyeztetett. Szó esett arról is, mit tehetünk önmagunkért már a korai szakaszban: milyen önismereti, életmódbeli és munkahelyi eszközök segíthetnek megelőzni a teljes kimerülést, illetve hogyan lehet időben segítséget kérni.
Az esemény apropóján Farkas Csilla szervezet-fejlesztési coach, pszichológus volt a vendégünk a Jó reggelt, Erdély!-ben:


