Tüntetni készülnek a kolozsvári diákok
A kolozsvári diákok újabb tiltakozó akciót hirdettek meg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem épülete előtt, amelyre január 15-én, csütörtökön 18:30-tól kerül sor. A megmozdulást a 2025-re vonatkozó ösztöndíjcsökkentések, valamint a legtöbb karon elfogadott vagy előkészítés alatt álló tandíjemelések miatti elégedetlenség váltotta ki.
A Kolozsvári Hallgatói Bizottság szerint a BBTE több karának tanácsában már megszavazták a tandíjak, a felvételi díjak, valamint egyes esetekben a kreditdíjak emelését. Ezeket a javaslatokat az egyetem szenátusa elé terjesztik, amely a diákok tájékoztatása szerint január 19-én, 9:00 és 11:00 óra között dönt róluk.
A diákok szerint az egyetem vezetése a költségvetési hiánnyal indokolja az emeléseket, ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy ezek az intézkedések ellentétesek a hozzáférhető felsőoktatás elvével. Úgy vélik, a kolozsvári megélhetési költségek növekedése és az ösztöndíjak csökkentése miatt sok hallgató csak hitelből tudná folytatni tanulmányait. A diákképviseletek szerint számos karon körülbelül 20 százalékos tandíjemelést fogadtak el, de vannak olyan szakok is, ahol a tervezett növekedés 30–50 százalékos, sőt egyes esetekben ennél is magasabb.


