Egyszerű indítvány készül a védelmi miniszter ellen
A Béke – Románia az első elnevezésű parlamenti frakció egyszerű indítványt készül benyújtani Radu Miruță védelmi miniszter ellen a nemzetbiztonságot és védelmi politikát érintő felelőtlen kijelentései miatt.
Az indítványt a frakció 12 szenátora és az AUR 28 szenátora írta alá. Az indítvány kezdeményezői szerint a védelmi miniszter nyilatkozatai a román hadseregnek egy esetleges grönlandi katonai misszióban való részvételéről felelőtlenek, és úgy vélik, hogy Radu Miruță politikai hanyagsággal járt el, amely összeegyeztethetetlen a betöltött pozíciójával.
A kezdeményezők szerint az indítvány benyújtását az indokolja, hogy Romániának a védelem és biztonság területén nemzeti érdekeinek védelmére van szüksége egy rendkívül ingatag geopolitikai helyzetben, amelyben „a döntéshozatali felelősség és a stratégiai szigor elengedhetetlenek az állam stabilitásához”.
A Béke – Románia az első elnevezésű parlamenti frakció szombaton egy másik egyszerű indítvány előkészítését is bejelentette, amelyet Oana Țoiu külügyminiszter ellen fognak benyújtani a második parlamenti ülésszak elején.


