Roma táncok jövője – Élő Parázs konferencia
Élő Parázs a neve annak az átfogó, erdélyi roma kulturális örökségvédelmi programnak, amelyet az Erdélyi Hagyományok Háza a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával indított 2025 tavaszán.
Decemberben szervezték meg az első tematikus konferenciát, amelyen adatközlők, hivatásos és amatőr táncosok, népi kultúrával foglalkozó szakemberek ültek össze, hogy megvitassák a roma táncok fennmaradásával, gyűjtésével és tanításával kapcsolatos kérdéseket.
Az Élő Parázs Program Facebook oldalán értesültünk minderről, és felhívtuk András Lóránd szociológust, Hargita megyei tanácsost, a program felelősét, hogy számoljon be nekünk az eseményről. Tőle megtudtuk, hogy annyira szerteágazóak, sokoldalúak voltak a beszélgetések, annyira “tömény” volt a találkozó, hogy idő kell, amíg a következtetések leülepednek.
Természetesen január végéig konferencia összesítő anyag is készül. A hasznosságát a konferenciának pedig abban látta, hogy végre elindult egy folyamat, amely a témában a közösségek munkáját összefogja, tehát nemsokára folytatás következik! A beszélgetés december 28-án hangzott el a rádióban, és itt visszahallgatható:


