A PSD támogatásáról biztosította az igazságügyi minisztert
A Szociáldemokrata Párt politikai támadásnak minősítette a Radu Marinescu elleni plágiumvádakat, és leszögezte, hogy fenntartások nélkül támogatja az igazságügyi minisztert.
A PSD közleménye szerint nem véletlen az időzítés, mert a vádak közvetlenül azután jelentek meg, hogy a miniszter bejelentette: a főügyészek kinevezése nem politikai alapon történik majd. A párt ezt ‘aljas manővernek’ nevezte, amelynek célja a miniszter eltávolítása. A szociáldemokraták hangsúlyozták, hogy a vádakat megfogalmazó újságíró akkor járt volna el jóhiszeműen, ha már Radu Marinescu kinevezésekor megjelenteti a cikket, nem most, amikor a miniszter elindította a főügyészek kinevezésének törvényes eljárását. Ez egyértelműen politikai indíttatású akció – szögezték le a közleményben.
A PSD kitért arra is, hogy a miniszter húsz évvel ezelőtt megírt doktori dolgozatát annak idején a doktori bizottság és az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) is jóváhagyta, a disszertáció megfelelt az akkori jogszabályoknak és akadémiai normáknak. A párt szerint elfogadhatatlan valakit olyan szabályok megsértésével vádolni, amelyek a dolgozat elkészítésekor még nem voltak hatályban. Emilia Șercan újságíró a PressOne portálon hétfőn megjelent cikkében azt írta, hogy Radu Marinescu A bizonyítási eszközök rendszere a polgári perben című doktori disszertációjának legalább 56,68 százaléka tartalmaz más szerzőktől átvett szöveget, vagyis a 247 oldalas dolgozatból 140 oldal minősül átvételnek.


