Védett területté válik a Maros folyó három szakasza
Három, a Maros folyóhoz tartozó szakasz kapott különleges természetmegőrzési besorolást a Natura 2000 hálózatban.
A védetté nyilvánított területek Malomfalva és Marosugra között, Déda és Szászrégen között, valamint Radnótfája és Körtvéfálya térségében találhatók. A Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Cristina Pui a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta: a kezelési terveket a múlt hónapban hagyták jóvá, és hamarosan megjelennek a Hivatalos Közlönyben.
A dokumentumok szerint a Maros medrében végzett kavics- és homokkitermelés, valamint a medermunkák tilosak a védett szakaszokon, illetve azok tíz kilométeres környezetében, kivéve sürgősségi esetekben. Az intézkedés része annak az országos projektnek, amely 27 új Natura 2000 terület kijelölését célozta, válaszul arra a kötelezettségszegési eljárásra, amelyet az Európai Bizottság 2020-ban indított Románia ellen.
Komáromi Rékát, a Milvus Csoport munkatársát, biológust, projektmenedzsert, Biró Sándor kérdezte.



