A múlt, amely meghatározza a jelent – Beszélgetés a Yorick Stúdióban látható Union Place című produkcióról
Fennállásának huszadik évét ünnepli idén Marosvásárhelyen a Yorick Stúdió. A születésnapi ünnepségek októberben zajlottak, régi, meghatározó, nagysikerű előadásokat láthattunk ismét, továbbá volt két bemutató is, két olyan szerzőnek köszönhetően, akik régóta állandó munkatársai a Yorick Stúdiónak. Székely Csaba: Diktátor és Elise Wilk: Union Place című drámája friss produkcióként szerepel immár a stúdió kínálatában, mindkettő Sebestyén Aba rendezésében.
Elise Wilk drámaíró három szövege, Az Eltűntek, az Alaszka és a Union Place most már egy kötetben is olvasható, ebben az évben jelent meg, mindhármat színpadon is láthatunk, itt Marosvásárhelyen, Sebestyén Aba rendezésében. A Yorick Stúdió az a tér, ahol főképp olyan előadások születnek, amelyek célja az egymás mellett élő nemzetiségek közötti feszültségek feloldása. A stúdió vezetője, Sebestyén Aba hisz benne, hogy csak úgy élhetünk egymás mellett, ha megismerjük egymást, problémáinkat, és a múlt által kialakult feszültségeket is sikerül feloldani. Elise Wilk drámái pedig ebben nagy segítséget nyújtanak.
A következő összeállításban Elise Wilk drámaíróval és Sebestyén Aba rendezővel beszélgetünk az Union Place című produkcióról, amely eredetileg három különböző ország színházának színpadán volt látható, Temesváron, Salzburgban és Luxemburgban. Marosvásárhelyre egy külön adaptáció készült, amelyet a Levél utcai stúdióban láthat a közönség. A színészek ezúttal is, mint a Yorick Stúdió minden előadásában, különböző társulatoktól érkeztek: Czikó Juliánna, Kató Emőke, Mihaela Mihai, Daniel Suciu, Kovács Norbert és Nagy István. Díszlettervező: Égei Emília, jelmeztervező: V. Sós Beáta, zene: Cári Tibor.
Szerkesztő Szuszámi Zsuzs










