Floridában egyeztettek az ukrajnai háború lezárásáról
Vasárnap Floridában egyeztettek az Egyesült Államok és Ukrajna kormányának képviselői az ukrajnai háború befejezésének módjáról és az amerikai békejavaslat részleteiről.
Az amerikai delegációt Marco Rubio külügyminiszter vezette, aki a megbeszélés elején hangsúlyozta: nemcsak a harcok és az emberi szenvedés megállítása a cél, hanem egy olyan megoldás megtalálása, amely garantálja Ukrajna szuverenitását, függetlenségét és a jövőbeni jólét lehetőségét is. A tárgyalásokon részt vett Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember, diplomata, Donald Trump veje is, akik korábban a közel-keleti béketárgyalásokban vállaltak aktív szerepet.
A mostani találkozó a Genfben egy héttel korábban tartott egyeztetésekre épült, és az amerikai béketerv kompromisszumos pontjainak részletezésére szolgált. Az ukrán delegációt Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára vezette, aki köszönetet mondott az Egyesült Államoknak a támogatásért, és hangsúlyozta: „Az Egyesült Államok hall bennünket, támogat bennünket, és az oldalunkon áll.” A következő lépésként amerikai részről Steve Witkoff Moszkvába utazik, ahol várhatóan Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztet majd az orosz álláspontokról és a béketárgyalások folytatásáról.
Forrás: MTI


