Az államfő bemutatta Románia új nemzetbiztonsági stratégiáját
Sajtótájékoztatón mutatta be Nicușor Dan államfő Románia új Nemzetbiztonsági Stratégiát.
A dokumentum a mai naptól közvitára kerül, november 24-én Legfelsőbb Védelmi Tanács jóváhagyását követően 26-án a parlament elé kerül. Ezután dolgozzák ki a végrehajtási tervét, amelyet nem hoznak nyilvánosságra, de a határidőket rögzítik. A stratégia központi eleme az szolidáris függetlenség fogalma, amely szerint Románia nemcsak saját érdekeit védi nemzetközi színtéren, hanem megőrzi a nemzetközi partnerekkel való szolidaritását is.
A dokumentum részletezi az ország legfontosabb biztonsági kihívásait is. A legnagyobb sebezhetőségként az állami adminisztrációt említette, amely gyakran nem dolgozik kellően megbízható adatokkal, ami döntéshozatali problémákhoz vezethet. Ezen kívül a korrupció, mint további veszélyforrás, szintén kiemelt szerepet kapott. A stratégia szerint a korrupció nemcsak a társadalmi kohéziót gyengíti, hanem hatással van a gazdaságra és a közigazgatás minőségére is. Az elnök hangsúlyozta, hogy a titkosszolgálatoknak nagyobb szerepet kell vállalniuk a korrupció elleni harcban.
Románia geopolitikai helyzete jelentős változásokon ment keresztül, ezért különös figyelmet kell fordítani a digitalizációval kapcsolatos új fenyegetésekre, mint a manipuláció és dezinformáció – jelentette ki az ország új nemzetbiztonsági startégiáját ismertető államfő.
Rámutatott, hogy az ukrajnai háború, a globális politikai feszültségek, valamint a kritikus infrastruktúrák védelme is prioritásként szerepelnek a stratégia célkitűzései között. Az államfő kitért arra is, hogy a katonai és titkosszolgálati személyzetek körében aggodalomra ad okot a nyugdíjrendszer változása, de hangsúlyozta, hogy politikai konszenzus van a témában, és biztosította a nyugállományba vonulókat, hogy a jelenlegi feltételek továbbra is érvényben maradnak.
Forrás: Digi24


