Sikerült kompromisszumra jutni a helyi közigazgatás reformjáról
Az USR elnöke, Dominic Fritz közölte, hogy sikerült kompromisszumra jutni a helyi közigazgatás reformjáról a koalícióban.
A Digi24-nek nyilatkozó politikus arányokat nem említve elmondta, hogy az egyezség szerint egységesen csökkentik az önkormányzati álláshelyek maximális számát, de az átmeneti időszaknak tekintett 2026-os évben a polgármesterek és megyei tanácselnökök még eldönthetik: alkalmazottak elbocsátásával, vagy a személyi kiadások lefaragásával igazodnak a korlátokhoz. ‘Tehát megtehetik azt is, hogy nem rúgnak ki senkit, de csökkentik a fizetéseket’ – magyarázta Temesvár polgármestere.
Hozzátette, hogy 2027-től ez a választási lehetőség megszűnik. Dominic Fritz elmondta, hogy a temesvári polgármesteri hivatalban csökkenteni fogják az álláskeretet. Közlése szerint a leépítések már elkezdődtek, múlt héten 40 alkalmazottat már elbocsátottak. Ezen az úton kell tovább haladnunk, mert hatékonyabbá kell válnunk. Az állampolgárok megérdemlik a karcsúbb és hatékonyabb önkormányzatokat’ – jelentette ki az USR elnöke.
Forrás: Agerpres


