Hamarosan kezdődik a Tamási Áron Színház felújítása
A munkálatok három évig tartanak és 57 millió lejbe kerülnek
Sztakics Éva alpolgármester bejelentette, hogy az önkormányzat szerződést kötött a helyi kivitelezővel, így januártól fokozatosan átadják az épületet a munkásoknak. A három évig tartó felújítás idejére a Tamási Áron társulat alternatív helyszíneken folytatja tevékenységét, hogy a közönség ne maradjon előadások nélkül. Tervek szerint a volt Dohánygyár épülete, a Székely Mikó Kollégium konferenciaterme, a Háromszék Táncstúdió és az Andrei Mureșanu Színház előadótere is otthont adhat a produkcióknak – sőt, szabadtéri előadások is szóba kerültek.

Albu István igazgató szerint társulat úgy tervezi az új bemutatókat, hogy azok mobilisak legyenek, vagyis több helyszínen is előadhatók maradjanak. A költözés nemcsak a Tamási Áron Színházat, hanem az M Studio mozgásszínházat és a Cimborák Bábszínházat is érinti – számukra is ideiglenes játszóhelyeket biztosítanak. A bábszínház például a Váradi József Iskola dísztermébe költözik át a munkálatok idejére.
Sztakics Éva alpolgármester hangsúlyozta a beruházás végén a közönség egy modern, 250 férőhelyes előadóteremmel és teljesen megújult színházépülettel találkozhat. Ezzel párhuzamosan a városvezetés egy új kulturális központ létrehozását is tervezi a lebontott Bodok Szálló helyén, ahol nagyobb előadótereket alakítanának ki.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt



