A peremtelepülésekre is kiterjesztik a marosvásárhelyi közszállítást
Január elejétől bekapcsolják a marosvásárhelyi tömegközlekedési hálózatba a város körüli peremtelepüléseket. Egyelőre öt községbe, Maroskeresztúrra, Koronkára, Jeddre, Marosszentgyörgyre és Marosszentkirályra járnak majd a városi közszállítás járművei.
Jó hír az ingázó utasoknak, hogy a tervek szerint helyenként a jelenlegi áraknál olcsóbban lehet majd jegyet váltani ezekre a járatokra. A folyamatot számos bürokratikus akadály késleltette, illetve az is, hogy mivel a buszjáratok működtetésével járó költségeket az érintett vidéki önkormányzatoknak kell felvállalniuk, mindenki számára elfogadható megoldást kellett találni.
A Marosvásárhelyi Közlekedésfejlesztési Közösségi Egyesület (ADI Transport) ügyvezető igazgatóját, Gáspár Botondot kérdezte Szász Edit.



