
Elkészült a helyi közigazgatás reformjáról szóló tervezet
Elkészült a helyi közigazgatás reformjáról szóló tervezet, és már csak a kormánykoalíció jóváhagyására vár – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter. A javaslat 12 794 betöltött állás megszüntetését irányozza elő az önkormányzatoknál.
A tárcavezető elmondta: amint a koalíció dönt, a tervezet elindulhat a jóváhagyási folyamatban, majd a kormányülés napirendjére kerülhet. A reform célja, hogy a helyi közigazgatási rendszerben 30 százalékos általános leépítés történjen, de ebből legfeljebb 20 százalék érintheti a ténylegesen betöltött munkahelyeket. Ez országos szinten körülbelül 10 százalékos csökkentést jelentene a foglalkoztatottak számában – magyarázta Cseke Attila. A miniszter hangsúlyozta, a rendszer rugalmas: több mint 700 településen – ahol a polgármesterek hatékonyan gazdálkodtak a közpénzekkel – nem kellene megszüntetni egyetlen betöltött állást sem.
Forrás: Digi24