
A védelmi miniszter menesztését követeli Călin Georgescu
Megjelent ma reggel Călin Georgescu volt államfőjelölt Bukarest első kerületének bíróságán, amely a büntetőperét tárgyalja.
Egyelőre a per előzetes szakasza zajlik, ma pedig arról kell dönteniük a bíráknak, hogy meghosszabbítják-e Georgescu hatósági felügyeletét. A bíróság épületéből való távozásakor a volt államfőjelölt a védelmi miniszter leváltását követelte a tartalékosok mozgósítása körüli problémák miatt. Szerinte emiatt meneszteni kell a védelmi minisztert és az akcióban részt vevő valamennyi katonai parancsnokot.
A volt elnökjelölt ellen július 2-án emelt vádat a legfőbb ügyészség népirtásért, emberiesség elleni bűncselekményekért és háborús bűncselekményekért elítélt személyek kultuszának nyilvános népszerűsítése, valamint fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő nézetek és tanok nyilvános népszerűsítésének folytatólagosan elkövetett bűncselekménye miatt. Georgescu február 26. óta hatósági felügyelet alatt áll.
Forrás: Agerpres