• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0890 RON
  • USD4.3632 RON
  • GBP5.8595 RON
  • HUF1.3060 RON

Nicușor Dan: A bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételei még az idén módosulni fognak

Nicușor Dan hétfő este meggyőződését fejezte ki, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételei még az idén módosulni fognak, mert a kormánykoalícióban megvan erre a politikai akarat.

Az államfő az Antena1-nek nyilatkozva arra reagált, hogy az alkotmánybíróság alkotmányellenessé nyilvánította a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó tervezetet. Döntését a testület azzal indokolta, hogy a kormány nem biztosított 30 napot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CMS) a jogszabályjavaslat véleményezésére.

Nicușor Dan elmondta, hogy az alkotmánybíróság döntését nagy várakozások előzték meg, és sokan csalódással fogadták. De felhívta a figyelmet arra, hogy a testület nem tartalmi, hanem formai okokra hivatkozva nyilvánította alkotmányellenesnek ezt a tervezetet, és a koalíció több politikusa máris jelezte, hogy olyan jogszabályjavaslatot fognak kidolgozni, amely eleget tesz majd a formai követelményeknek.

Forrás: Agerpres


október 21, 2025