• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR5.0889 RON
  • USD4.3349 RON
  • GBP5.8302 RON
  • HUF1.3095 RON

Letartóztatták Görögországban Sorin Oprescut

Elkezdődtek Sorin Oprescu kiadatási eljárásai – jelentette be az Igazságügyi Minisztérium.

A főváros volt főpolgármesterét Görögországban, a Szaloniki repülőtéren tartóztatták le. A szaktárca közleménye szerint erre azt követően kerülhetett sor, hogy a görög hatóságok új információkat kaptak a román igazságszolgáltatástól a romániai börtönökben uralkodó fogvatartási körülményekről.

A volt főpolgármestert bűnszervezet létrehozása, vesztegetés elfogadása és pénzmosás miatt ítélték el, de elmenekült az országból, ezért országos és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Oprescut 2022. május 17-én Görögországban elfogták, kiadatását azonban a romániai börtönkörülményekre hivatkozva elutasították az athéni hatóságok – emlékeztetett közleményében az igazságügyi minisztérium. A politikus pere 2015 végén kezdődött, amikor az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vádat emelt ellene. 2019-ben alapfokon öt évre és négy hónapra ítélték, de fellebbezett.

Forrás: Digi24


október 5, 2025