
Sűrű év elé néz a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Október 1-jén sajtótájékoztatón ismertette új tanévi programját a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem vezetősége.
Az egyetem rektora dr. Crisan Sorin, és dr. Harsányi Zoltán-Zsolt dékán elmondták, hogy a jól ismert és bevett események, bemutatók és színháztudományi konferencia mellett a következő évek egyik legfontosabb újdonsága a Theatre SPACES elnevezésű közös mesterképzés elindítása, amely az alkalmazott színház területére fókuszál.
A programot a Nyugat-Norvég Alkalmazott Tudományok Egyeteme, a Dublini Trinity College és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem indítja, társ partnerként pedig a Hamburgi Egyetem és a Prágai Előadóművészeti Akadémia csatlakozik. Az első felvételi szakasz ma, október 1.-én nyílik meg.
A cél: olyan szakemberek képzése, akik a színházi eszközöket társadalmi, oktatási, közösségi és kulturális kontextusokban tudják alkalmazni. A program angol nyelven zajlik, és a világ minden tájáról vár hallgatókat.
A négy féléves képzés során a hallgatók különböző helyszíneken tanulnak: két szemesztert Bergenben, egy nyári szakmai gyakorlatot Dublinban, majd egy félévet Marosvásárhelyen töltenek. Az utolsó félévben választható szakmai gyakorlatra is lehetőség van akár a hallgatók származási országában.
A Theatre SPACES keretében a hallgatók többek között fórum színházzal, közösségi és pedagógiai színházi gyakorlatokkal ismerkedhetnek meg, és gyakorlati projekteket valósíthatnak meg iskolákban, köztereken, börtönökben vagy kulturális intézményekben.
Az egyetem más hagyományos programjait is folytatja: novemberben immár 11. alkalommal rendezik meg a színművészeti egyetemek találkozóját, december 12–13-án pedig színháztudományi konferenciát tartanak, amelynek központi témája a kísérlet lesz, itt külön szekcióval tisztelegnek majd Harag György emléke előtt.
Albert Máriát, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusát és Harsányi Zoltán-Zsolt dékánt hallják, az összeállítást Biró Sándor készítette.