Beszélgetés Csepán Ida Júliával, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével-műsorvezetőjével

Mikor és hogyan kínálta fel az Élet a lehetőséget és milyen meggondolás vezetett a Marosvásárhelyi Rádióhoz?

Én pontosan visszaemlékszem, hogy gyerekkoromban, amikor Édesapám otthon volt, mindig szólt a Marosvásárhelyi Rádió. Nem számított, hogy hétköznap vagy hétvége, magyar vagy román műsor (akkor még ugye nem volt két külön frekvencián a román és magyar szerkesztőség műsora, este 6 után már a román adás következett), a rádió mindig működött. Már gyerekként voltak olyan elképzeléseim, hogy milyen jó lenne, ha majd én is rádiós lennék. Később ez feledésbe merült, más felé kezdtem irányulni, tervezgetni. Színművészeti egyetemen végeztem, teatrológia szakon, de közben gyakorlatoztunk a rádiónál is, és annyira megtetszett, hogy valahogy azt éreztem, hogy mindenképp sajtóban szeretnék dolgozni, legyen az írott sajtó, tévé, vagy akár rádió. Az egyetem elvégzése után egy évig újságíró voltam egy helyi napilapnál, és közben Édesapám jött az ötlettel, hogy jelentkeznem kellene a Marosvásárhelyi Rádióhoz, mert éppen hallotta (a rádióban), hogy meghirdettek három szabad állást. Eleinte tartottam a helyzettől, ha őszinte akarok lenni, tartottam a kudarctól, de végül a család csak meggyőzött, hogy veszíteni valóm nincs, így megpróbáltam. Két napig versenyvizsgáztunk, és végül a három üres hely közül az egyikre engem választottak. Ennek már 17 éve, és azóta annyira megszerettem a rádiózást, hogy el sem tudnám képzelni, hogy valami egyébbel foglalkozzak.

Milyen műsorokat szerkesztettél és vezettél az évek során?

Talán könnyebb lenne azt sorolni, hogy mit nem. De próbálom feleleveníteni, a tejesség igénye nélkül: voltam már riporter, de szerkesztettem és vezettem a Gyermekműsort, Délutáni váltást, Kultúrpresszót, Rádióújságot, 120 perc című műsort, Zenés üzeneteket, Színdarabolót, Rádiós rétest, Trendetlenséget, olvastam már híradót, de a legrégebbi, amiben igazán jól érzem magam, és amit legjobban szeretek, az a Jó reggelt, Erdély!. Ha jól számolom, akkor ez utóbbit már lassan 10 vagy 11 éve, volt időszak, amikor hét közben vártam a hallgatókat, és most pedig hétvégenként.

Hogyan tekintesz a Jó reggelt, Erdély műsorra, amely mérföldkőnek számít rádiós
pályafutásod során?

Egyértelműen ez az a műsor, amelyben azt éreztem elejétől fogva, hogy ki tudok bontakozni, és amely a szívemhez a legközelebb áll. Lehet, hogy majd mást hoz az élet, és más műsort fogok szerkeszteni és vezetni, de eddig ez az, amit úgy igazán a magaménak érzek.

Jelenleg milyen műsorokat szerkesztesz és vezetsz? Mi jellemzi ezeket a műsorokat?

Jelenleg a Jó reggelt, Erdély! mellett a Trendetlenségben találkozhatnak velem a hallgatók. A Jó reggeltben igyekszünk a reggeli kávé mellett mi is felpörgetni a hallgatók napját, hogy az jól induljon, a minket autóban hallgatóknak pedig jó utitárs lenni. A Trendetlenségben pedig az éppen aktuális trendekről beszélgetünk, és itt nem kifejezetten a divatvilágra kell gondolni, hiszen az élet minden területén vannak olyan trendek, amelyek éppen hódítanak, éppen aktuálisak.

Mit jelent számodra a rádiózás? Munkát, szenvedélyt, elhivatottságot, közösségszolgálatot?

Ezeket mind is. Azt szoktam mondani, hogy szerencsés vagyok, mert szeretem a munkámat. Éppen szenvedélynek talán nem nevezném, de egy olyan hely, ahová szívesen megyek, és ahol általában nem azt érzem, hogy én most ,,dolgozom’’. Jó ott lenni, jó a hallgatóknak és a hallgatókkal beszélgetni.

Milyen tulajdonságok, képességek szükségesek ahhoz, hogy valakiből egy jó, rátermett szerkesztő-műsorvezető váljon?

Huhh, ez picit nehéz kérdés, mert nem tudom, ha erre tudnék én receptet adni. Nyilván helyesen kell tudni beszélni, tájékozottnak, és kíváncsinak kell lenni. De van, akiben mindez megvan, és mégis hiányzik valami szikra. És van, aki erre eleve rátermett, annak sokkal könnyebb megtanulni azt, hogy miből is áll a rádiózás. Egy biztos, szeretni kell. És azt hiszem, a rátermettség mellett kell egyfajta rutin is, a szó legjobb értelmében. Mert sokan megfogalmazták már előttem, nem fogok újat mondani, de a rutin mellett az a bizonyos kis pillangó a gyomrunkban, amikor mikrofon elé ülünk, nem szabad, hogy tovább álljon. Ha már semmiféle izgalom, gyomorideg nincs, amikor elkezdünk a hallgatók felé beszélni, akkor az már egy olyan fajta kiégés, amivel nem szabad ezt a munkát folytatni. És nagyon remélem, hogy ez még jóval odébb van, vagy soha be sem következik. Persze, emberből vagyok én is, és néha érzem, hogy nehezebben megy, hogy valamiért nem sikerül a gondolatokat úgy összeszedni, ahogyan szeretném, néha becsúsznak bakik, de hát ez az élő műsor, és én ezt vállalom, hogy néha jó, pörög, néha pedig elég egy apróság, ami kizökkenti az embert, és máris nehezebben megy. Szerencsére a hallgatók nagyon vagányak, és elnézőek.

Hogyan lehet összeegyeztetni, összehangolni a rádiós munkát ( munkahelyi feladatokat, kötelezettségeket) a gyerekneveléssel, családi élettel, programokkal?

Mivel ez nem egy napi 8 órás meló, elsősorban ahhoz az idősávhoz kell igazítanom minden egyebet, amikor éppen élő adásban vagyok. A többi munkát, ami a háttérben zajlik, azt igyekszem úgy megoldani, hogy a családon belül mindenkinek jó legyen. Szerencsére a férjem teljes mértékben kiveszi a részét a gyermeknevelésből, otthoni munkákból, így igazán nem panaszkodhatok, támogató családi háttérrel nem érzem azt, hogy nehéz dolgom lenne. Főleg, amikor olyasmit kell végeznem, amit szeretek. A gyerekek meg már ebben nőttek fel, nekik ez a természetes, hogy a rádió az életünk része.

Milyen üzenetet szeretnél átadni a hallgatóknak a műsorodon/műsoraidon keresztül? Hogyan fogalmaznád meg?

Hogy hallgassuk meg egymást, tudjunk párbeszédet folytatni, és halljuk meg azt, amit a másik fél mond. Ne csak hallgassuk, hanem halljuk is meg, és tudjunk megmaradni embernek akkor is, ha nem értünk egyet másokkal. A másik pedig a közösség fontossága, ugyanis a rádiónak azt hiszem, sikerült egy közösséget összekovácsolnia, és itt, Erdélyben ennek kiemelten fontos szerepe van. Szeretném, ha ez a közösség tovább létezne, és gyarapodna, ezért igyekszünk minden olyan jelenségről, eseményről beszámolni, ami ez a közösség számára fontos lehet. És van olyan hallgatónk, aki elmondja, hogy a Marosvásárhelyi Rádió az egyetlen társa a mindennapokban, én ilyenkor mindig nagyon elérzékenyülök, és nagyon szeretném, ha számukra, és az összes többi hallgató számára jó társ tudnánk lenni.

Köszönöm szépen a beszélgetést!

Szakács Géza