Szeptember 12-én kezdődik az új tanév
Szeptember 12-én kezdődik az új, 2016-2017-es tanév – jelentette be Mirabela Amarandei tanügyminisztériumi szóvivő. Elmondta: az új tanév 35 oktatási…
Szeptember 12-én kezdődik az új, 2016-2017-es tanév – jelentette be Mirabela Amarandei tanügyminisztériumi szóvivő. Elmondta: az új tanév 35 oktatási…
Jövő év június 30-ig kaphatják meg pénzbírság nélkül a tulajdonosok a tűzvédelmi engedélyt azon épületek után, amelyek nem rendelkeznek ilyen…
Jóváhagyta ma a kormány az Országos Közigazgatási Intézet újraalapítását. Hatáskörébe a köztisztviselők, a prefektusok és a helyi önkormányzati képviselők képzése…
Helyesli a gazdasági miniszter azt a mai bejelentést, miszerint elkezdenék az Oltchim vállalat eladási eljárását. Közleményében Costin Borc azt írja:…
Az idei lehet a legjobb év idegenforgalmi szempontból Románia számára. Így becsülik a gazdasági elemzők. Az Országos Statisztikai Intézet adatai…
Tegnap nyilatkozatot írt alá a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok védelme mellett. A dokumentumot valamennyi, a totalitárius rendszerek…
Megérkezett a Legfelsőbb Bírósághoz az 1989-es forradalom bűnvádi iratcsomója, melyen új csapat fog dolgozni – közölte ma Augustin Lazar főügyész.…
Ma is piros zászlót függesztettek ki a román tengerpart déli részén a vízimentők. A vörös jelzés tiltja a fürdést a…
A kormánynál zajlott tárgyaláson az RMDSZ azt javasolta, legyenek december 11-én a választások – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök az…
7 tantárgyból kapnak új tankönyveket a negyedik osztályos tanulók – közölte ma Mirabela Amarandei tanügyminisztériumi szóvivő, aki szerint szeptember 12-én…
Őrizetbe vették a korrupcióellenes ügyészek az Országos Gyógyszer- és Gyógyászati-eszköz Ügynökségének alelnökét. Lazăr Iordache-t csúszópénz-adásért és befolyás megvásárlásáért tartóztatták le…
Tiltakozásokat terveznek szeptemberre a közigazgatási szakszervezetek. A Közigazgatásért Szakszervezeti Szövetség első alelnöke, Liviu Pop szerint alakulatuk Végrehajtó Bizottságának ülésén döntöttek…