A nemzetközi tantárgyversenyeken jeleskedő diákoknak is jár az ösztöndíj
Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében a nemzetközi tantárgyversenyeken dicséretben részesülő diákoknak is jár az érdemösztöndíj. Az…
Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében a nemzetközi tantárgyversenyeken dicséretben részesülő diákoknak is jár az érdemösztöndíj. Az…
Az Amerikai Egyesült Államoknak bíznia kell Románia parlamentjében, amelynek célja az igazságszolgáltatási rendszer megerősítése és a politikai befolyástól való mentesítése…
Egy jogállamban elvárható, hogy az állam is tiszteletben tartsa azokat a fizetési kötelezettségeket, amelyek betartását a magán- és jogi személyektől…
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma úgy fejezi ki magát, ahogy megengedik neki, mondta Tudorel Toader igazságügyi miniszter, hozzátéve, hogy a…
Mihai Tudose elmondta, hogy az üzletemberekkel kötött megállapodás részleteit belefoglalják az Adótörvénykönyvbe, a módosító javaslatot pedig a Parlament elé terjesztik.…
A kormányt támogatók vonulnak utcára Craiova-n – jelentette be Claudiu Manda szociáldemokrata szenátor. A politikus elmondta, december kilencedikére azokat szólítják…
A kormánynak folytatnia kell a tervezett intézkedések gyakorlatba ültetését, Ionuţ Mişa pénzügyminiszternek azonban gyakoribb és jobb magyarázatokkal kell szolgálnia ezekről…
Az RMDSZ javaslatára kisvárosok részére is pályázatot írnak ki a Regionális és Operatív Program keretében. Az európai alapokért felelős miniszterrel…
Az amerikai külügyminisztérium felkérte a bukaresti parlamentet, hogy ne fogadja ez az igazságügyi törvényeknek azokat a módosításait, amelyek befolyásolják a…
Havazásra, havas esőre és erős szélre vonatkozó riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ma este 6 óráig sárga jelzésű,…
8 megyében havazik erőteljesen, de nincs útlezárás- tájékoztat a Román Rendőrség Infotrafic Központja. Hóréteg borítja Buzău, Dâmboviţa, Prahova, Vrancea, Gorj,Maros,…
Romániában 240 ezer család él szociális segélyből olyan körülmények között, hogy folyamatos munkaerőhiány van az építkezési és mezőgazdasági ágazatokban –…