Ez a mozdony fogja húzni a Csíksomlyói Expresszt
Bemutatták a csíksomlyói búcsúba közlekedő II. Rákóczi Ferenc mozdonyt. Idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel a csíksomlyói pünkösdi búcsúba…
Bemutatták a csíksomlyói búcsúba közlekedő II. Rákóczi Ferenc mozdonyt. Idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel a csíksomlyói pünkösdi búcsúba…
Egykori gyerekekről és szülőkről, családról és iskoláról, 19-20. századi magyar gyerekfolyóiratokról, egyáltalán a gyerekkorról és az ahhoz való hozzáállás változásáról…
Gyergyószentmiklóson tegnap az örmény nemzet legtragikusabb eseményére emlékeztek. A templomkertben emléktáblát avattak a genocídium kirobbanásának 100. évfordulójára. Az örmény-katolikus templomban…
A tervezet mellett 90-en, az ellen 36-an szavaztak. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, a jelenlegi adótörvényt nehezen alkalmazhatónak tartják, az…
Megkezdődött az aszfaltozás és a kátyúzás Sepsiszentgyörgyön. Antal Árpád polgármester elmondta, a Gólya utcában elkészült az első aszfaltréteg, a Váradi…
Jelentős lehűlést jeleznek holnaptól a meteorológusok az ország egész területére. Holnap reggel 10 órától szerda estig jelentős csapadékra kell számítani,…
Ejtette a vádat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Markó Attila volt RMDSZ képviselő ellen a Bica-ügyként elhíresült kárpótlási ügyben, amely miatt…
Kovászna megye országos szinten is élen jár a felnőttképzés tekintetében, az év elejétől 30 tanfolyamot szerveztek, több mint 500 résztvevővel.…
Gyergyócsomafalván találkoztak a kórusok a hétvégén. A XXIX. Kájoni János Egyházi Kórustalálkozón tartott szentmisén 14 kórus énekelt egyszerre. A találkozón…
The Pinwheels. Már hangoltak. Csak erős idegzetűeknek. Ma 6-tól élőben a Marosvásárhelyi Rádióban on air és online. A fiatalok, akik…
Életének 81. évében ma hajnalban elhunyt Kóti Árpád, a nemzet színésze, Kossuth-és Jászai Mari-díjas, érdemes művész. Kóti Árpád életművének döntő…
A külügyminisztérium és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem nemzetközi konferenciát szervez április 30-án, csütörtökön Kolozsváron abból az alkalomból, hogy az Európa…