A település Csíkszeredától 13 km-re keletre, a Taploca-patak völgyében fekszik. Közigazgatásilag Csíkszentgyörgyhöz tartozik. Nevének eredetéről megoszlanak a vélemények. Sokan a magyar mén és ság (domb) főnevek összetételével magyarázzák. Más vélemény szerint a keleti egyház szentjétől, Szent Ménásztól ered, de ismét mások a ménes és az ág szavakból vezetik le. 1567-ben Menessagh néven említik. A falu zab és kendertermesztéséről volt híres. De a néphagyomány és népi értékek őrzése terén felmutatott eredményeik révén is öregbítik a falu hírnevét. A csíkmenasági római katolikus templom Alcsík egyik legértékesebb egyházi műemléke. Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében műemléktemplomként szerepel. A késő gótikus stílusú erődtemplom román kori alapokra épült a 15. században, amelyet ablakai, ajtómaradványai és támpillérfedőlapjai igazolnak. A templomot először 1583-ban említették az oklevelek, de a kutatók sokkal régebbinek Árpád-korinak, XIII. századinak vélik. A templom szárnyasoltára 1543-ban készült, amelyet 1915-től a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek. A táblaképek, Dürer metszete nyomán az 1520-as években készülhettek. A templom hajóját 1655-ben átépítették barokk stílusba, lapos mennyezettel, barokk kórussal látták el. 1858-ban barokk oldalcsarnokot toldottak hozzá. A mai tornyot 1836-ban építették. A templom védelemre épült várfallal van övezve. A falu iskolája és óvodája a település központjában várja a tudásra szomjazó nebulókat. Számuk azonban egyre kevesebb. A falu képe évről-évre változik. Már aszfaltos úton lehet megközelíteni és egyre több porta viseli magán a nyugat jeleit. Ami még megmaradt a régi Csíkmenaságból, az emberek vendégszeretete és önzetlen segítségnyújtása. Igaz többen azt mondják, hogy ez csak árnyéka a hajdani összetartásnak és szeretetnek.

A december 13-i műsorban Károly Veronika tanítónő, Adorján Jenő asztalos, András Sándor asztalos, székelykapu faragó és Csiszér Rozália (81) vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk második részét sugározzuk.

Fotók: Sármási-Bocskai János/Falu világa