• Politika
  • Nyitott a párbeszédre az EMNP

  • Országos
  • |
  • 2011 szeptember 18
Nyitott a párbeszédre az EMNP
Társalgás

Az újonnan alakult Erdélyi Magyar Néppárt nyitott az RMDSZ - szel való párbeszédre és fontosnak tartja a tárgyalást a romániai magyar közösség minden számottevő politikai tényezőjével - hangzott el az alakulat ideiglenes vezetőségének tegnapi, borzonti ülésén.

Az EMNP kész arra is, hogy egyezséget kössön a közös marosvásárhelyi polgármesterjelölt ügyében, ám úgy látják, az RMDSZ még nem jutott el ehhez a felismeréshez, és belső harcok folynak a különböző jelöltek között - mondta az Erdélyi Magyar Néppárt ideiglenes elnöke, Toró T. Tibor. Az új párt hangsúlyosan foglalkozik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyével is. Ezenkívül 3 prioritást neveztek meg: a népszámlálást, a gazdasági összefogást a Mikó Imre terv révén, illetve Verespatak ügyét. Elmondták: kérni fogják a kormányt, hogy a mandátumumkból hátra lévő 1 év során ne döntsenek ezzel kapcsolatban, hanem szervezzenek széleskörű társadalmi vitát az aranykitermelés ügyében.
Hangúlyozták: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nem szűnik meg. Széleskörű mozgalmoként tevékenykedik és biztosítja az EMNP hátterét és utánpótlását.
Marosvásárhelyi Rádió

 

(Kép forrása: szekelyhon.ro)

Szólj hozzá!

Hozzászólás elküldve.

További hírek a kategóriában
Lemondott a tanügyminiszter
  • Országos
  • |
  • 2012 május 15
Közelednek a helyhatósági választások
  • Harghita
  • |
  • 2012 Április 10
Javasoljuk hogy telepitse a flash playert hogy megtekinthesse ezt a videot.

Időjárás További információk

Időjárás ma

  • Derűs10°C
  • Jelenleg: Derűs
  • Páratartalom: 100%
  • Szél: ÉK 8 km/ó

Időjárás előrejelzés

  • Vasárnap
  • Előfordulhat vihar
  • 10° | 21°
  • Hétfő
  • Túlnyomóan napos
  • 12° | 29°
  • Kedd
  • Derűs
  • 15° | 26°
  • Sze
  • Előfordulhat vihar
  • 10° | 21°

Időjárás ma

  • Viharos16°C
  • Jelenleg: Viharos
  • Páratartalom: 88%
  • Szél: ÉNy 19 km/ó

Időjárás előrejelzés

  • Vasárnap
  • Viharos
  • 12° | 23°
  • Hétfő
  • Előfordulhat vihar
  • 14° | 28°
  • Kedd
  • Túlnyomóan napos
  • 12° | 29°
  • Sze
  • Előfordulhat vihar
  • 14° | 24°

Időjárás ma

  • Derűs10°C
  • Jelenleg: Derűs
  • Páratartalom: 100%
  • Szél: ÉK 8 km/ó

Időjárás előrejelzés

  • Vasárnap
  • Viharos
  • 8° | 22°
  • Hétfő
  • Előfordulhat vihar
  • 12° | 23°
  • Kedd
  • Túlnyomóan napos
  • 11° | 22°
  • Sze
  • Előfordulhat eső
  • 11° | 19°

Időjárás ma

  • Viharos2°C
  • Jelenleg: Viharos
  • Páratartalom: 95%
  • Szél: ÉK 58 km/ó

Időjárás előrejelzés

  • Vasárnap
  • Viharos
  • 7° | 21°
  • Hétfő
  • Előfordulhat vihar
  • 12° | 22°
  • Kedd
  • Túlnyomóan napos
  • 10° | 22°
  • Sze
  • Előfordulhat eső
  • 10° | 18°

Árfolyamok További információk

BNR árfolyam

  • 18.05.2012
  • 1 USD 3,4981
  • 1 Euro 4,4421
  • 100 HUF 1,4909
  • 17.05.2012
  • 1 USD 3,4950
  • 1 Euro 4,4435
  • 100 HUF 1,4982
  • 16.05.2012
  • 1 USD 3,4987
  • 1 Euro 4,4463
  • 100 HUF 1,5011

Zenés üzenetek

Újra
Küld

Új hozzászólások

  • Ilyen gazemberekből álllo partot ... >> Tovább