• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9763 RON
  • USD4.6625 RON
  • GBP5.8158 RON
  • HUF1.2637 RON

Környezetbarát autókra cserélik a brassói taxik egy részét

Elektromos meghajtással működő autókkal helyettesítenék a brassói taxik 3o százalékát.

Nyílt vita tárgyává tették a Brassói Helyi Tanács azon tervezetét, miszerint 2021-től kezdődően a jelenlegi taxik 30 százalékát elektromos meghajtással működő autókkal, illetve más, környezetbarát technológia alapján működő járművekkel kell helyettesíteni. A nyílt vita augusztus 31-éig tart, eddig az időpontig javaslatokat fogadnak el a lakosoktól a helyi taxik működésével kapcsolatosan. A taxikat érintő szabályzat szerint 2021-től kötelezővé tennék azt is, hogy a járművekben bankkártyával is fizethessenek az utasok. Brassó polgármestere, George Scripcaru a Helyi Tanács legutóbbi ülésén elmondta, hogy az elektromos meghajtású taxik bevezetésével azt a célt szeretnék elérni, hogy a városban csökkentsék a légszennyezettséget. Ehhez járul hozzá az is, hogy elektromos buszokat vásároltak, illetve az, hogy 20 elektromos töltőállomás kialakítása van folyamatban a villanymotoros autók számára. Amennyiben a tervezetet elfogadják, Brassóban jövőtől 100 elektromos taxi fog közlekedni.

Marosvásárhelyi Rádió/Petki Judit



augusztus 21, 2020