• .
  • 2012 az adócsalás elleni harc éve

  • Országos
  • |
  • 2012 február 21
2012 az adócsalás elleni harc éve
Társalgás

Ha 2011 a korrupció elleni harc, az idei esztendő az adócsalás elleni fellépés éve lesz - nyilatkozta a Határrendészet tavalyi mérlegének bemutatásán Gabriel Berca belügyminiszter.

Hangsúlyozta: a Rendőrség az adócsalás elleni harc egyik alappillére. A tárcavezető határozottságot és feddhetetlenséget kért a határrendészektől, hiszen, mint mondta, ők kerülnek először kapcsolatba a Romániába érkező külföldi állampolgárokkal, és ők képviselik az ország képét. Gabriel Berca hangsúlyozta: Románia megérdemli, hogy csatlakozzon a schengeni övezethez.
Hozzátette: a határrendészek tavaly 3.142, illegális határátkelésben érdekelt személyt lepleztek le, csaknem 2.400-at törvénytelen határátlépés közben értek tetten. Ez 62 százalékkal nagyobb arány, mint 2010-ben. Emberkereskedelem terén tavaly 14 esetet azonosítottak, ez 78 áldozatot és 23 kereskedőt érintett. 2011-ben 1.640 kilogramm aranyat, csaknem 17 és félezer liter alkoholt, majdnem háromezer kilogramm kávét, és szinte 10 millió csomag cigarettát koboztak el. koboztak el. 48, cigarettacsempészerte szakosodott szervezett bűnözési csoportot lepleztek el, ami 435 személyt jelent.
Ugyanakkor tavaly majdnem három kilogramm kábítószert is elkoboztak.
Mfax

 

(Kép forrása: online press)

Szólj hozzá!

Hozzászólás elküldve.

További hírek a kategóriában
Javasoljuk hogy telepitse a flash playert hogy megtekinthesse ezt a videot.

Időjárás További információk

Időjárás ma

  • Derűs11°C
  • Jelenleg: Derűs
  • Páratartalom: 94%
  • Szél: É 3 km/ó

Időjárás előrejelzés

  • Péntek
  • Túlnyomóan napos
  • 6° | 19°
  • Szombat
  • Derűs
  • 11° | 23°
  • Vasárnap
  • Túlnyomóan napos
  • 12° | 25°
  • Hétfő
  • Túlnyomóan napos
  • 13° | 27°

Időjárás ma

  • Enyhe eső12°C
  • Jelenleg: Enyhe eső
  • Páratartalom: 88%
  • Szél: ÉNy 14 km/ó

Időjárás előrejelzés

  • Péntek
  • Részben napos
  • 10° | 21°
  • Szombat
  • Túlnyomóan napos
  • 14° | 25°
  • Vasárnap
  • Részben napos
  • 13° | 25°
  • Hétfő
  • Túlnyomóan napos
  • 13° | 31°

Időjárás ma

  • Derűs11°C
  • Jelenleg: Derűs
  • Páratartalom: 94%
  • Szél: É 3 km/ó

Időjárás előrejelzés

  • Péntek
  • Előfordulhat eső
  • 6° | 19°
  • Szombat
  • Előfordulhat eső
  • 9° | 21°
  • Vasárnap
  • Előfordulhat vihar
  • 7° | 22°
  • Hétfő
  • Előfordulhat eső
  • 12° | 24°

Időjárás ma

  • Köd-1°C
  • Jelenleg: Köd
  • Páratartalom: 94%
  • Szél: K 35 km/ó

Időjárás előrejelzés

  • Péntek
  • Eső
  • 6° | 17°
  • Szombat
  • Előfordulhat eső
  • 8° | 20°
  • Vasárnap
  • Előfordulhat vihar
  • 8° | 20°
  • Hétfő
  • Előfordulhat eső
  • 12° | 23°

Árfolyamok További információk

BNR árfolyam

  • 18.05.2012
  • 1 USD 3,4981
  • 1 Euro 4,4421
  • 100 HUF 1,4909
  • 17.05.2012
  • 1 USD 3,4950
  • 1 Euro 4,4435
  • 100 HUF 1,4982
  • 16.05.2012
  • 1 USD 3,4987
  • 1 Euro 4,4463
  • 100 HUF 1,5011

Zenés üzenetek

Újra
Küld

Új hozzászólások

  • Ilyen gazemberekből álllo partot ... >> Tovább